Karakterek

Emlékszem mindenre, amit tettem akkor. Csak próbáltam a krízishelyzetet valahogy enyhíteni, de semmiképpen sem elmenekülni előle. A bátorság az egyik legfontosabb erény, amit az ember magáénak tudhat. A gondolkodáshoz pedig magányra van szükségünk. Abból viszont rengetegre.

Szeretnék hinni abban, hogy mindig is szerettek, hogy nemcsak egy becsapott herceg vagyok. A rengeteg fájdalom megbolondít, de ha el is vesztem a fejemet, ő lesz az, aki mindig kijózanít, mert elhiszem, hogy lehetséges.

Nem tudok elég királyian, fensőbbségesen viselkedni mellette. Annyira elvagyok veszve, hogy azt kimondani is fájdalmas. Azt akarom, hogy neki jó legyen, de a magam java is ott lebeg a szemem előtt.

A munkám nem egyenlő a hitemmel. Egy egyszerű jósnőnek sokan bedőlnek, én viszont tudom, hogy ez a mentőkarom. Tudom, hogy Isten haragszik rám, de azért biztos vagyok benne, hogy majd  akkor megbocsájt.

Az emberek nem tudják mi a jó nekik. Nem érzik azt, hogy mennyi mindent csakis értük teszek, mégis sárkányként gondolnak rám. Egyszer ezt majd visszafizetik kamatostul,  de addigra én már a Mennyország kapujában fogok rájuk mosolyogni.

El vagyunk veszve ebben a világban. Fel kell kutatnunk azt a sok láthatatlant, amit rejteget a Föld. Szeretném azt hinni, hogy okosabb vagyok, mint a többiek, de ez ostobaság. Csak egy felfedező akarok lenni, nem egy gazdag gróf fia.

Annyira boldog vagyok, hogy ilyen jó barátaim vannak. Charlotte mindig ott van velem, felvidít és szeret, ahogy azok a csodálatos teremtmények is, akik kint vágtáznak a szabadban.

Szeretnék szabad lenni, kevesebb felelősséggel, de még így is érzem, hogy az öcsémnek szüksége lesz rám, mikor trónra kerül. Az irányítás tényleg jól megy, de az tenne igazán boldoggá, ha néha nap csak egy egyszerű nővér lennék, aki játszik a testvérével és más dolga nincs, mint figyelni rá.

A hosszú élet titka a boldogság. Ezt biztosra veszem. Szeretek csak úgy nevetni, vagy megölelni embereket. Ez tesz engem Sorayavá.

Ha hűséges volnék, igazán járna egy puszi az arcomra. Ez semmiképp nem mondható el rólam. Szövetkeztem a királynő ellen. Egy senki vagyok.

Annyi mindenben segíthetnék és annyi mindent megtehetnék, de sosem hagyják. Egy ostoba kisfiúnak érzem magam, akiről mindig azt állítják, hogy makacs. Manapság csakis a képzeletbeli birodalmában lehet boldog az ember.

Apa szerint, ha segítesz az embereken, rájuk mosolyogsz, akkor jót fognak gondolni rólad. Az iskolában nem sokan szeretnek, mert olyan pici vagyok. Nemcsak egy kisfiú akarok lenni, hanem Sammie, aki boldog a családjával és nagyon szeret játszani.

Anya szerint nem jó, ha másokról rosszat gondolunk. Szeretnünk kell mindenkit. Theo sosem figyel oda, ha anya ilyenekről beszél. Sammie csüng a szavain, én viszont meg is értem őket. De hogy legyek több, mint egy kislány? Hogy legyek olyan hercegnő, mint anya volt?